A rendőrök rövid időn belül elfogták a járművel jogtalanul közlekedő feltételezett elkövetőt

A jászberényi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a helyi férfit, aki azért vitt el egy gépkocsit, hogy hazajusson.
A jászberényi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a helyi férfit, aki azért vitt el egy gépkocsit, hogy hazajusson.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyben, amelyben egy férfi a meg nem vart maszkok miatt több mint egy millió forintos kárt okozott a megrendelőnek.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányág bűnmegelőzési tanácsai az ünnepi időszakra.
Hozzátartozójukat bűnözők tartják fogva, akik csak akkor engedik el, ha fizetnek nekik. A gátlástalan elkövetők ezzel a történettel csaltak ki százezreket két idős asszonytól.
Meztelen gyerekek fotóit gyűjtötte mobilján az a 25 éves férfi, akit a váci rendőrök fogtak el.
Több hajdú-bihari rendőrkapitányság beosztottja is dolgozott egy táskalopás feltételezett elkövetőjének azonosításában. Végül egy orosházi férfi kezén kattant a bilincs.
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 23 éves helyi férfival szemben folytattak jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Petárdát vett gyermekének az az edelényi édesanya, akivel szemben szabálysértési eljárást indított a rendőrség.
Az egyik tettes műszaki cikkeket és laptopot lopott egy esztergomi szállón lakó férfitól, majd később betört egy dohányboltba. A lopott laptopot egy másik férfi ellopta, aki azt eladta az orgazdának.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 23 éves helyi lakost.