Rendőrkézen a rabló

A mosonmagyaróvári nyomozók öt napon belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt.
A mosonmagyaróvári nyomozók öt napon belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt.
A somogyi rendőrök a karácsony közeledtével ajándékcsomagot vittek egy közúti közlekedési balesetben súlyosan megsérült kisgyermeknek.
A nyomozók két férfit gyanúsítanak a 2008-ban Csépán történt emberölés elkövetésével.
A szerencsés megfejtő a nyereményét a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon vehette át.
A rendőrök tizennyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még azok közúti közlekedési balesetet okozhattak volna Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain.
A gyanú szerint a fiatal férfi új pszichoaktív anyagot árult Debrecenben.
Kovács Mihály rendőr százados, a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa lett az év iskola rendőre Hajdú-Bihar megyében.
Az informatikai rendszerrel kapcsolatos technikai okok miatt a határátléptetés több időt vesz igénybe.
A nyírábrányi rendőrök elfogták azt a férfit, akinek az autójában egy zsák vágott dohányt találtak.
A rendőrség eljárást indított a jogsértőkkel szemben.