Ez már nem diákcsíny!

A debreceni nyomozók két órán belül elfogták, azt a 13 éves fiút, aki erőszakkal elvette egy 12 éves lány telefonját.
A debreceni nyomozók két órán belül elfogták, azt a 13 éves fiút, aki erőszakkal elvette egy 12 éves lány telefonját.
A rendőrök társszervek bevonásával és civil önkéntesekkel keresték a 87 éves nagybaracskai eltűntet, akit tíz órás kutatás eredményeként találtak meg.
A biharkeresztesi rendőrök két férfit is előállítottak. Egyikükkel szemben elfogatóparancs volt érvényben, míg a másik férfi egy spanyol hatóságok által körözött járművet vezetett.
Ajándékpaplan átadása ürügyével jutott be az 50 éves nő Balassagyarmaton a sértett lakásába.
A Dombóvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottja érdemelte ki a rangos elismerést.
A korábbi rendőrségi szolgálati gépkocsikat a jövőben a polgárőrség hasznosítja feladatai ellátásához.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a két ismeretlen nő és a társaságukban lévő férfi azonosításához.
A ceglédi nyomozók egyenruhás kollégáikkal közösen kutatták fel a gyanúsítottat és a lopott holmik egy részét.
A rendőrök a román hatóság munkatársaival közösen tartóztattak fel a gyulai közúti határátkelőhelyen kilenc afgán férfit, akik egy Romániából érkező kamionban rejtőzködtek.
A rendőrök három határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.