Illegális migránst fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében

Lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy külföldit a rendőrök Ágfalván, aki magyarországi jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni.
Lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy külföldit a rendőrök Ágfalván, aki magyarországi jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni.
A salgótarjáni nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi és egy budapesti lakost.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy határsértő Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy határsértő Szegednél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
A gyanú szerint a 23 éves férfi előbb lesodródott az útról, majd több fának is nekicsapódott az autójával. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Három körözött személyt fogtak el a rendőrök egy nap alatt Zala megyében.
A dorogi nyomozók egy 48 éves helyi lakos ellen javasolnak vádemelést, aki szerszámokat, vízcsapokat, konyhai edényeket és pálinkát lopott egy tárolóhelyiségből.
A komáromi nyomozók egy bolgár férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki a kamionjában 18 kölyökkutyát szállított, nem megfelelő körülmények között.
Az ukrán sofőr hét – magát szír állampolgárnak valló – illegális migránst szállított.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 76 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök 32 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 44 fő bejutását pedig megakadályozták.