Határsértők Bács-Kiskun megyében
A magukat szír állampolgárnak valló férfiakat a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A magukat szír állampolgárnak valló férfiakat a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A tatabányai rendőrök pár órán belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy tatabányai telephelyről lopott.
Az egyenruhások a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik a határsértőket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Oroszlányban torkollott dulakodásba egy vita a volt férj és korábbi felesége, valamint annak jelenlegi párja között.
A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
Egy 31 éves férfi ütötte be ásóval ismerőse járművének szélvédőjét.
A zalai nyomozók befejezték annak a férfinak és nőnek az ügyét, akik a megalapozott gyanú szerint egy korábbi nézeteltérésük miatt ölték meg ismerősüket.
A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai egyebek mellett 38 tő kendert és csaknem 8 kilogramm növényi törmeléket foglaltak le egy helybeli férfitól. Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
A nagykállói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A MÁV képviselői jutalomban részesítettek három XVII. kerületi rendőrt, akik elfogták azt a két fiatalt, akik a gyanú szerint kukákat és bevásárlókocsit tettek a sínekre.