A rendőrök előállították a gázolót

A bonyhádi rendőrök az eset kapcsán segítségnyújtás elmulasztása bűntett és más bűncselekmény elkövetése miatt indítottak vizsgálatot.
A bonyhádi rendőrök az eset kapcsán segítségnyújtás elmulasztása bűntett és más bűncselekmény elkövetése miatt indítottak vizsgálatot.
Az ismeretlen elkövető azonosításában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A Dombegyház külterületén elfogott külföldiek nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. Románia felől illegálisan lépték át az államhatárt.
A 31 éves férfit azzal gyanúsítják az újpalotai nyomozók, hogy négy kocsit tört fel és az egyikből 30 ezer forintot is ellopott.
A gyanú szerint a 23 éves férfi aznap vásárolta az autóját, de nem jutott messzire vele. Összeütközött egy vonattal, majd kiszállt a kocsiból és elfutott a helyszínről. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a büntetőeljárást egy olyan kutyatartóval szemben, aki veszélyeztette kutyáját, és annak kölykeit, a gondatlan tartás következményeként az anyakutya el is pusztult.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Egy tatai cég telephelyéről tulajdonított el felniket két alkalommal egy 46 éves férfi.
Jogellenesen jutott be az ország területére három külföldi férfi.