Több mint kétszáz gyorshajtó számíthat bírságra Vas megyében

A sofőrök közül volt, aki a záróvonalon 129 km/h sebességgel előzött, vagy a 90 km/h megengedett sebesség helyett 162 km/h sebességgel közlekedett.
A sofőrök közül volt, aki a záróvonalon 129 km/h sebességgel előzött, vagy a 90 km/h megengedett sebesség helyett 162 km/h sebességgel közlekedett.
Jogellenesen jutott be az ország területére két külföldi férfi.
Egy személyautó vezetője több mint a megengedett legnagyobb sebesség duplájával hajtott Klárafalva belterületén.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Egy sofőr 60 km/h helyett 110 km/h sebességgel közlekedett a 22-es számú főúton, Nógrád megyében.
Őrizetbe vette az Edelényi Rendőrkapitányság azt a férfit, aki érvényes vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt közlekedett, hamis adatokat közölt, továbbá a zoknijába új pszichoaktív anyagot rejtett.
A XIII. kerületi rendőrök fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Két körözött és egy járművezetéstől eltiltott férfit fogtak el a salgótarjáni körzetti megbízottak.
Életveszélyes sérülést okozott feleségének az a férfi, aki önkezével végett vetett életének Miskolcon.
A gyanúsított beismerte tetteit.