Zalaegerszegre érkezett a kiállítás
„A magyar rendőrség története” című vándorkiállítást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság épületében lehet megtekinteni.
„A magyar rendőrség története” című vándorkiállítást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság épületében lehet megtekinteni.
A külföldiek jogellenesen jutottak be az ország területére.
A férfit őrizetbe vették.
Nem rabolták el, nem tartották fogva a 15 éves érdi lányt.
A gyanúsított nem volt ismeretlen a kecskeméti rendőrök előtt, mivel korábban több eljárást is folytattak vele szemben tulajdon elleni bűncselekmények elkövetése miatt.
A Főkapitányságon dolgozó munkatársak gyermekei táborozhatnak a szünidő alatt Szombathelyen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai harminchat ittas, valamint egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A sofőr Kecskemét külterületén okozott balesetet. Ügyét az egyenruhások még az őrizet időtartamán belül lezárták, és kezdeményezik bíróság elé állítását.
Három embert hallgattak ki gyanúsítottként a bátonyterenyei nyomozók, egy 35 éves férfit őrizetbe vettek.
A járművezető 90 km/h helyett 211 km/h sebességgel közlekedett.