Legfrissebb híreink

Betörőbandát kapcsoltak le a rendőrök

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal több tízmillió forintnyi zsákmányt talicskáztak ki egy dunavarsányi házból.

Határrendészeti összesítő Csongrád megyéből

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Hajtóvadászat a fiataloknak kábítószert eladó díler ellen

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói elfogtak egy józsefvárosi kábítószer-kereskedőt, akitől a gyanú szerint a fiatalok a tragédiát megelőzően a kábítószert vásárolták.

Lekapcsolták a rendőrök a túlsúlyost

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megengedettnél másfél tonnánál is nagyobb többletsúllyal közlekedett egy járműszerelvény az M0 autóúton.

Lezárt ügyek: Jogosítvány nélkül, ittasan vitte el az autót

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal éltek a tiszaújvárosi rendőrök azzal a fiatalemberrel szemben, aki engedély nélkül ittasan vitte el egy hozzátartozója kocsiját Kiscsécsről.

Lezárt ügy: lopott, elfogták a rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kamerafelvételek alapján azonosították a dorogi rendőrök a tettest, aki ellen vádemelést javasolnak.