Telephelyről lopott

A tatai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a bajnai férfi ellen.
A tatai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a bajnai férfi ellen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint két boltba és egy családi házba is betörtek Tégláson.
A szentesi rendőrök őrizetbe vettek egy 43 éves férfit, aki ellen európai elfogatóparancs is érvényben volt.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai lezárták az ügyet.
A II. kerületi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy pénzintézetnél figyeltek ki egy férfit, majd loptak el tőle 10 millió forintot.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizennyolc határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Csomagkézbesítő szolgálatokkal szállíttatott kábítószert egy kínai és egy vietnámi férfi.
A kárelhárítási munkálatok idejére a rendőrök lezárták az Ugocsa utcát a Hertelendy utca és a Kiss János altábornagy utca között.