Felismeri?

A pilisvörösvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A pilisvörösvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A rendőrök elfogtak egy 52 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több autó kerekét lopta el az elmúlt időszakban Győr-Moson-Sopron megyében.
A férfi családi vita után italozott, majd autót vezetett Dombóváron, amivel az árokba hajtott. A dombóvári rendőrök vádemelést javasolnak ellene.
A budapesti nyomozók pont akkor jelentek meg a ferencvárosi díler lakásánál, amikor a férfi hat kábítószer-fogyasztóval volt a pincében.
A bűncselekmény elkövetőjéig vezette a rendőröket a szolgálati kutya.
A Váci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Máriakálnokon balesetet okozó sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott .
Egy belépő vonat egyik üléssora alatt bújt meg az illegális migráns.
A hódmezővásárhelyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy helybeli férfival szemben, aki gépkocsiból lopott, majd késsel támadt haragosaira a városban. A rendőrök kábítószer birtoklásával is gyanúsítják.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közterületi intézkedéssorozatot tart az erzsébetvárosi, a terézvárosi és a belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyek környékén