Ereszcsatornát és takarólemezt akartak lopni

A Gödöllői Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Gödöllői Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tiszakécskei körzeti megbízott, a járőrök és egy polgárőr közösen fogták el a favágókat az erdő fáinak kitermelésével megbízó tolvajt.
Egy kanyarodó autóval való ütközést próbált meg elkerülni egy motorkerékpáros Pécsett, a Teréz utca és a Jókai utca kereszteződésében, azonban megcsúszott és elesett. Jelentkezzen, aki látta a balesetet!
Egy autópálya pihenőben lévő benzinkút mosdójában felejtette a sértett a táskáját, amit egy német állampolgár eltulajdonított.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két férfival szemben folytattak le, akik egy futballmérkőzésen beugrottak a pályára.
A rendezvényen főként roma fiatalok mutathatták meg tehetségüket ének-zene, tánc és próza kategóriákban.
Több mint 100 kilométeres óránkénti sebességgel lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet egy személyautó sofőrje Hódmezővásárhely közelében. Nem sokkal később kiderült, hogy a férfi ittasan vezette járművét.
Lerúgott egy trolimegállóban elhelyezett kukát, majd az utcán mindenkivel kiabált egy férfi vasárnap éjszaka Szegeden. Garázdaság miatt indult ellene eljárás.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon erőszakkal elvette egy fiatalkorú telefonját.