Két napon belül két eltűnt

A kecskeméti rendőrök néhány órán belül megtalálták az eltűnt férfiakat.
A kecskeméti rendőrök néhány órán belül megtalálták az eltűnt férfiakat.
Néhány órán belül elfogták azt a 39 éves férfit, aki otthonában rabolt ki egy idős nőt.
A magyar rendőrök az angol hatóságok által körözött autót foglaltak le.
A budapesti rendőrök elfogták azt a két fiatalt, akik kifosztottak egy alvó férfit a Deák Ferenc téri villamosmegállóban.
A Békés megyei rendőrök korábban Komáromban elfogtak három szlovák állampolgárt, akik magyarországi szociális intézményekbe törtek be. Két társukat Szlovákiában fogták el, már Magyarországon vannak bűnügyi őrizetben.
A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a kenézlői emberölés gyanúsítottjának.
A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását a rákóczifalvai emberölések gyanúsítottjának.
Több vadelütés is történt az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain.
A kisbéri nyomozók egy 28 éves és egy 42 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, az ellopott pénzt lefoglalták és a sértettnek visszaadták.
A nyíregyházi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a sofőr ellen.