Lopott bankkártyával próbáltak fizetni, keresi őket a rendőrség

Az terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen nő és férfi azonosításához.
Az terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen nő és férfi azonosításához.
A siófoki rendőrök eddig 13 rendbeli betöréses lopás elkövetésével gyanúsítanak egy 60 éves férfit, aki beismerő vallomást tett.
Az újpesti rendőrök keresik azokat a nőket, akik egy Árpád úti lakásból loptak.
Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
Az ellenőrzés alatt négy járművezető bizonyult ittasnak.
A térfigyelőkamera-rendszer segítségével egy napon belül elfogták a gyanúsítottakat a kecskeméti nyomozók.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.
A rendvédelmi pályával kapcsolatos ismeretek bővítése volt a célja az Érdi Rendőrkapitányság által szervezett nyílt napnak Budapesten.
2017. november 10. és 2017. november 12. között jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a forgalomban résztvevők.
A váci rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 36 éves férfit.