Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből

Látni és látszani! A gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Figyeljünk rájuk, hogy ők is biztonságban hazaérjenek.
Látni és látszani! A gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Figyeljünk rájuk, hogy ők is biztonságban hazaérjenek.
Nyolc körözést is kiadtak az ellen a 35 éves tabódszerdahelyi férfi ellen, akit bonyhádi rendőrök fogtak el a napokban.
Az újbudai rendőrök elfogták azt a nőt, aki lopás után tömegközlekedéssel akart elmenekülni.
A nyírábrányi rendőrök a NAV által körözött járművet lefoglalták.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA® Alapítvány szorosabbra fűzte kapcsolatát.
Alig két hónap alatt 11 hétvégi házba és szerszámostárolóba tört be egy férfi Kamuton és Mezőberényben. Valahonnan nem vitt el semmit, de volt, ahol több százezer forintos kárt okozott. A rendőrök elfogták a férfit, aki beismerte a bűncselekmények elkövetését. A rendőrség befejezte a vizsgálatot.
Egy idős hölgy pénztárcáját lopta el Bácsalmáson az a 37 éves férfi, akit két határvadász fogott el.
Csirkefarmján cannabistermesztéssel akarta áthidalni vállalkozása nehéz időszakát egy budapesti férfi, akire lakossági bejelentést követően figyeltek fel bicskei nyomozók. Nagyot néztek, amikor a baromfiistállóba beléptek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság civil ruhás bűnügyi és egyenruhás állománya is jelen van a fővárosi karácsonyi vásárokban, illetve azok közvetlen környékén.