Elkapták a tolvajt
Elvittek egy rollert egy szegedi udvarról. Az ügyben nyomozás indult.
Elvittek egy rollert egy szegedi udvarról. Az ügyben nyomozás indult.
Egy 27 éves férfi – két társával – 74 millió forinttal károsította meg a bátyját. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, és megküldték az iratokat az ügyészségnek.
Különös műgonddal nevelt kábítószer-ültetvényét külön erre a célra átalakított épületekben rejtegette egy budapesti férfi Mány külterületén.
Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni.
Két kőbányai körzeti megbízott és egy kamerafelvételeket vizslató járőrvezető azonnali intézkedésének hála kevesebb mint egy órán belül meglett egy ételfutártól ellopott kerékpár a VIII. kerületben. Az értékes bringát ezt megelőzően potom pénzért adta el a tolvaj a piacon.
Az óbudai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki órákig kopogott egy nyolcadik emeleti konyhaablakon egy kötélen lógva.
A kőbányai nyomozók vádemelési javaslattal zárták le az idős férfiak pénzét kicsaló nő ellen folytatott nyomozást.
Húsz illegális migránst szállított kisteherautójában, mikor Szobnál a szlovák és a magyar járőrök észrevették. Pár percen belül a Duna-parton állították meg.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A balatonfüredi nyomozók két hónap alatt kerítették kézre a csalás elkövetőit.