Darából csipsz
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit és fiatalkorú társát, akik a megalapozott gyanú szerint egy vilmányi terménytárolóból darát tulajdonítottak el.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit és fiatalkorú társát, akik a megalapozott gyanú szerint egy vilmányi terménytárolóból darát tulajdonítottak el.
A biharkeresztesi határrendészek egy ukrán nőt állítottak elő, akinek útlevelében hamis bélyegzőlenyomat volt.
A Nógrád megyei rendőrök elfogták azt a három férfit és két nőt, akik Pest, Heves és Nógrád megyében tulajdonították el az idős sértettek megtakarított pénzét.
A 42 éves G. Ferenc önként jelent meg a ceglédi rendőrségen.
A 22 éves férfi több autót tört fel Gyálon.
A jászladányi rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták a gyanúsítottakat, akik az elmúlt napokban betörtek egy családi házba Jászladányon.
A rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a siófoki betörés gyanúsítottjait.
A rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a hajdúszováti férfit, aki a megalapozott gyanú szerint fenyegetéssel szerezte meg a sértett férfi ruháját.
Egy kövegyi vendéglátóhely udvarán előzetes szóváltást követően egy helybéli férfi bántalmazta szomszédját. I. Róbert ellen a Makói Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
A Zala megyei rendőrök vádemelést javasolnak két nagykanizsai férfi ellen.