Körözött pótkocsi Csengersimánál

A vontatmányt a Schengeni Információs Rendszerben a holland hatóságok körözték.
A vontatmányt a Schengeni Információs Rendszerben a holland hatóságok körözték.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a 27 éves debreceni férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint Hosszúpályiban megölte nagyszüleit.
Három személygépkocsi ütközött a 710-es számú főút 11. kilométerszelvényénél, Papkeszi térségében.
Egy igazoltatás során két férfi autójából marihuána, valamint amfetamin került elő Szegeden. A gyanúsítottakkal szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Vádemelési javaslattal zárult a büntetőeljárás.
A ceglédi rendőrök egy 37 éves férfit vettek őrizetbe.
A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszínelnek.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy szórakozóhely előtt megszúrta társát.
Újra zavartanul lehet haladni Ács belterületén, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
A rendőrök kábítószergyanús anyagot foglaltak le Békéscsabán egy személygépkocsi utasától és elfogták azt a férfit is, aki a gyanú szerint eladta neki a fehér port.