Megyei Média Díj 2015

Az Új Néplap, illetve az MTI fotóriportere vehette át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Média Díját.
Az Új Néplap, illetve az MTI fotóriportere vehette át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Média Díját.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség két asszonnyal szemben, akik betörtek egy kenézlői házba, majd menekülés közben elszórták az ellopott értékeket.
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint három kerékpárt lopott el Szarvason. Emellett egy ház udvarából kakasokat, gyöngyösöket, tyúkokat, egy másik házból pedig edényeket, televíziókat és készpénzt tulajdonított el.
Egy időben két helyen ellenőrizték a külföldieket.
A 2016. január 29. és 2016. január 31. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Dr. Zélity László r. ezredes 2016. február 1-én tartja soron következő fogadóóráját.
Endrefalvai ingatlanba tört be a két helyi férfi, akiket a rendőrök azonosítottak és gyanúsítottként kihallgattak.
A rendőrök 6 órán belül azonosították és Derecskén elfogták a gyanúsítottat.
Egy 15 éves fiatalkorút gyanúsít a rendőrség a cselekmény elkövetésével.
Csajozni hívták, nem betörni. Ezzel védekeztek a gyanúsítottak.