Legfrissebb híreink

Baleset történt az M3-as autópályán Ófehértónál

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset helyszínelésének ideje alatt a bal pálya egyik sávja lezárásra került, a másik sávban rendőri irányítás mellett folyamatosan halad a forgalom.

Félpályán megindult a forgalom

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri irányítás mellett, félpályán megindult a forgalom a 47-es számú főúton, Mikepércs belterületén.

Vádemelés a rabló ellen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a gyanúsítottnak az ügye, aki eltulajdonította egy győri fiatal mobiltelefonját, majd meg is ütötte.

Elgázolta és otthagyta

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható nyíregyházi férfit.

Előzetesben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban a Debrecenben történt emberölés gyanúsítottja.

Feloldották a félpályás útlezárást Mezőkövesdnél

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több közúti közlekedési baleset is történt Mezőkövesd és Mezőkeresztes között, így az adott útszakaszon, több helyen is félpályás útlezárás lassította a forgalmat az M3-as autópályán.

Eltolták, hogy eltolták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték a motort eltulajdonító tatabányai fiatalokat.