Előzetes letartóztatásban a kábítószer kereskedő
A 22 éves férfit azzal gyanúsítják a budaörsi rendőrök, hogy kábítószert adott el különböző személyeknek.
A 22 éves férfit azzal gyanúsítják a budaörsi rendőrök, hogy kábítószert adott el különböző személyeknek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya indított eljárást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Zsolt 31 éves jánoshidai lakos ellen.
A 36 éves gyanúsított több hónapja életveszélyesen fenyegette, zsarolta volt munkatársát.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre az a járműszerelvény, amely egy körözött Mercedes SLK 280 típusú személygépkocsit szállított.
Egy gyalogosan közlekedő, zavart viselkedésű nőt vezettek ki a győri járőrök a sűrű forgalomból.
Egy nő, valamint volt és jelenlegi élettársa került nézeteltérésbe egymással, vitájukat követően mindhármukat előállították a Csurgói Rendőrőrsre.
79 határsértővel és 3 embercsempésszel intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén 2015. március 16-án.
A forgalom ismét zavartalanul halad.
A közlekedők Regöly felé kerülhetnek.
Két gyermek halálesetének körülményeit vizsgálja a rendőrség.