Lezárt akta: Baltával támadott
Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
A debreceni rendőrök elfogtak három férfit, akik a gyanú szerint két családi házba is betörtek.
Lopás és sikkasztás miatt indult büntetőeljárás azzal az öt férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint gázolajat, mákot, vegyszert és takarmányt loptak el a munkahelyükről.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából miniszteri és országos rendőr-főkapitányi elismeréseket vehetett át öt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr.
A szigetszentmiklósi nyomozók egy 31 éves férfit fogtak el.
A Március 15-ei Nemzeti Ünnepünk alkalmából megemlékezést tartottak és elismeréseket adtak át a megyei rendőr-főkapitányságon.
Passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök.
Dr. Mihály István r. dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából több kollégát elismerésben részesített.
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták a késsel fenyegetőző nőt.
A Veszprém megyei rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el a Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén.