Pár órán belül elfogták

A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták a szolnoki rablás gyanúsítottját, akit a Szolnoki Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták a szolnoki rablás gyanúsítottját, akit a Szolnoki Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
Egy gyulai férfival szemben állatkínzás vétség miatt indított nyomozását vádemelési javaslattal fejezett be a Gyulai Rendőrkapitányság.
A rendőrök befejezték a helyszínelést Derecskén, az anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén.
A rendőrök befejezték a helyszínelést a 35. számú főúton.
Katonatelepről Nagykőrösig jutott a sofőr.
Két személygépkocsi ütközött össze Derecske belterületén.
A megalapozott gyanú szerint öt kerékpárlopás, egy gépjárműfeltörés és egy betörés róható annak a kecskeméti férfinak a terhére, akinek előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte.
A debreceni nyomozók bíróság elé állítást javasolnak két férfival szemben is, akik egy-egy személygépkocsin vezették le dühüket.
A rendőrség feloldotta a teljes útlezárást Zsadány és Mezőgyán között történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén. A forgalom zavartalanul halad az érintett útszakaszon.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 35. számú főúton, Józsa és Debrecen között.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság a képen szereplő férfi azonosításhoz az állampolgárok segítségét kéri.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság a fényképen szereplő férfi azonosításhoz az állampolgárok segítségét kéri.
A hosszúpályi rendőrök a 23 éves férfit még a helyszínen elfogták.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi rendőrei tegnap délután két budapesti lakos mentésére siettek.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, girincsi lány eltűnése ügyében.
Egy fővárosi, 19 éves lány és 50 éves anyja ruhaneműt, ékszert tulajdonítottak el egy kecskeméti boltból. Már nem először.
Amikor a boltból felhívnak, hogy nyertél, de kiderült, hogy veszítettél! Muszáj mindig résen lenni. Egy álnyeremény miatt úszott el közel 800 ezer forint.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A gyöngyösi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 33 éves férfi megtalálásában.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy rollert loptak.