Legfrissebb híreink

Segítségnyújtás elmulasztása ittasan

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Parkoló autónak ütközött, majd elsodort egy gyalogost a részeg sofőr, végül menekülőre fogta, ami közben még egy oszlopnak is nekiütközött, azonban a kecskeméti rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

3 betörés = 3 elfogás

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók tegnap elfogtak három férfit, akik mind betörések feltételezett elkövetői.

„Kapitány a téren” Kiskunmajsán

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi piacra látogatott Kiskunhalas rendőrkapitánya, hogy kötetlenül beszélgethessen a lakosság.

Sükösdi tolvaj akadt a rendőrök hálójába

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint több lopást is elkövetet az elmúlt hónapokban Sükösdön és Érsekcsanádon. 

Lezárt akta: 20 év után került elő a gyilkossági kísérlet gyanúsítottja

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta annak a 2001-ben történt bűnesetnek a vizsgálatát, amelynek elkövetője – a gyanú szerint – 2016-ban azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy kecskeméti intézményt.

Elfogták a bajai fegyveres rablót

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy dohányboltba ment be a 30 éves férfi símaszkban és kapucniban, majd késsel fenyegetőzött a kassza tartalmát követelve. A rabló nem járt sikerrel, a rendőrök pedig hamar elfogták és őrizetbe vették.

Újabb internetes csaló került rendőrkézre

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szendvicspaneleket értékesítve vágott át több embert egy kecskeméti férfit, azonban hamar lebukott a bűnös cselekménnyel és őrizetbe vették a rendőrök.

Tartozását ment rendezni, de rablás lett belőle

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kezdeményezték egy 23 éves kiskunmajsai férfi letartóztatását a település rendőrei, mivel gyanújuk szerint erőszakkal elvett 20.000 forint készpénzt 83 éves áldozatától.