Legfrissebb híreink

Hajléktalan társukat rabolták ki

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénzt és cigarettát vettek el egy hajléktalan férfitől ismerősei Orosházán. A rendőrség a gyanúsítottakat őrizetbe vette.

Négy napos fokozott ellenőrzés Békés megyében

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők Békés megye útjain és településein a „pünkösdi” hosszú hétvége idején.

Kábítószergyanús anyag az autóban

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfit állítottak elő 2014. június 5-én a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei.

Baleset Gyula határában, a főúton zavartalan a forgalom

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyermekeket szállító lovasfogat tért le az útról Gyula határában. A járművön utazók közül többen megsérültek, állapotuk az elsődleges információk alapján nem súlyos.

Őrizetben és előzetes letartóztatásban a gyanúsítottak

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ököllel ütötték, többször megrúgták áldozatukat azok a hajléktalanok, akik ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Békéscsabai Rendőrkapitányság. Egyikük már előzetes letartóztatásban van.

Szexuális szolgáltatás helyett fegyveres rablás

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolnokon fogták el annak a négyfős társaságnak a tagjait, akik a nyomozás eddigi adatai alapján fegyverrel raboltak ki három férfit.

Baleset miatt forgalomkorlátozás Békés megyében

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hatan utaztak abban a kisteherautóban, mely telefonvezetéket tartó oszlopnak ütközött a Békés és Békéscsaba-Gerla közötti összekötő úton.

Segítségre szorult, egy határrendész talált rá

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül indult haza a kórházból az a férfi, akit magatehetetlen állapotban egy árokban talált meg a Biharugrai Határrendészeti Kirendeltség főhatárrendésze a Békés megyei Zsadány külterületén.