Legfrissebb híreink

Meglopta az ismerőseit

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Látogatóba ment egy nő ismerőseihez Orosházán. Nem nyitottak neki ajtót, ezért úgy döntött, betöri az ajtó üvegét és bemegy a házba.

Felgyújtotta a házat, ahol élettársa aludt

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett kísérlet miatt javasol vádemelést a rendőrség egy békési nő ellen, aki úgy okozott tüzet otthonában, hogy tudta: élettársa az egyik szobában alszik.

Családi vállalkozás: ültetvény a kamrában

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Termesztette, alkalmanként fogyasztotta és fiával árulta is a kábítószert az a nő, akinél 2014. április 12-én tartottak házkutatást a rendőrök Orosházán.

Jászberényi csapat nyerte az országos rendészeti versenyt

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézményben rendezték meg a X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny csapatverseny kategória országos döntőjét.

Halálos baleset miatt forgalomkorlátozás Békés megyében

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi és kerékpáros ütközött össze a 470-es út Békés és Békéscsaba közötti szakaszán. A helyszínelés miatt a rendőrség az egyik sávot lezárta.

Ellopta, majd eladta

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki láncfűrészt lopott egy telephelyről Békésen.

Tetten érték a fémtolvajt

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy telephelyről lopott az a férfi, akit 2014. április 7-én állítottak elő a rendőrök Békéscsabán. A tulajdonost az egyik közelben lakó értesítette arról, hogy mozgás van a területén, így tetten tudták érni az éppen távozni készülő gyanúsítottat.

Áram a méretlen fővezetékből

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárt le a rendőrség egy Sarkadon történt lopás miatt indult nyomozást. A gyanúsítottak szabálytalanul vételeztek áramot, így nem fizettek a felhasznált energiáért.