Őrizetben a kerékpártolvajok és az orgazda is
Több kerékpárt is elloptak Gyula területéről azok a fiatalok, akiket őrizetbe vett a rendőrség. Elfogták az orgazdát is.
Több kerékpárt is elloptak Gyula területéről azok a fiatalok, akiket őrizetbe vett a rendőrség. Elfogták az orgazdát is.
Megloptak egy idős nőt Gyomaendrődön. A fiatalkorú gyanúsítottak több tízezer forintot vittek el tőle, de elkölteni már nem volt idejük.
Két őzbakot ejtettek el azok az orvvadászok, akiket a kitüntetett páros fogott el Sarkad külterületén.
Betöréses lopások, illetve lopás kísérletek gyanúsítottját fogták el egy polgárőr jelzése alapján a rendőrök Mezőkovácsházán. A férfit tetten érték, éppen a városi strandfürdő területén kutatott értékek után.
Vádemelést javasol a Békéscsabai Rendőrkapitányság egy férfi ellen, aki pénztárcát talált, de nem juttatta vissza a tulajdonosának. Közben bíróság elé állítottak egy másik férfit, aki őrizetlenül hagyott pénzzel teli borítékot lopott el.
Buli után haza akartak tekerni a lopott biciklikkel, de tetten érték és elfogták őket a járőrök.
Nyomozást indított a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy Békéscsabán történt haláleset miatt.
Cipőket, táskákat és ékszereket lopott az a nő, akit a napokban hallgattak ki gyanúsítottként a Gyulai Rendőrkapitányságon. A körzeti megbízottak az ékszereket zálogházakban találták meg.
Köszönőlevél Békéscsaba rendőrkapitányának.
Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség két rendőre látott el két napon át közös járőrszolgálatot a Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársaival.