Határrendészeti összesítő Békés megyéből
Tizenhárom határsértőt fogtak el a rendőrök Sarkad külterületén.
Tizenhárom határsértőt fogtak el a rendőrök Sarkad külterületén.
Két határsértőt fogtak el a rendőrök Sarkadon.
Békés megyei rendőröket díjazott a Magyar Autóklub Békéscsabán.
Két határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 12 órában Békés megyében.
A kilenc korszerű gépkocsit a megyei rendőrfőkapitány adta át a munkatársainak.
Karácsony első napján Békés megyében egy Gyulán történt betörés gyanúsítottjaként elfogtak a rendőrök egy jászberényi férfit. Azóta kiderült, hogy nemcsak egy, hanem további két betörés elkövetésével gyanúsítható.
Dombegyházon összeütközött két személygépkocsi, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje lett. A gyanú szerint az egyik autó vezetője elaludt, ezért tért át a menetiránya szerinti bal oldalra. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Kisodródott egy kereszteződésben és egy ház kerítésének ütközött egy személygépkocsi Vésztőn. Az autó vezetője ittas volt és jogosítvány nélkül vezetett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Karácsonyi üdvözletet kapott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjának egyik ügyeletese, Kruzsicz Róbert. A törzszászlós kollégáival 2019 decemberében segített egy eltévedt román nőnek, aki akkor és most, egy év elteltével is elismerő szavakkal köszönte meg ezt a magyar rendőröknek.
Egy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök az elmúlt 12 órában Békés megyében.