Legfrissebb híreink

Takarítónő dézsmálta a páncélszekrény tartalmát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök eljárást indítottak azzal a nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint rendszeresen pénzt lopott el egy olyan lakásból, amelyet ő takarított.

Balesetet okozott, de nem nyújtott segítséget

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a vezetői engedéllyel sem rendelkező férfit, aki Miskolcon okozott autójával balesetet, majd segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt.

Életveszélyesen bántalmazta feleségét

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a sajószentpéteri férfit, aki életveszélyes sérülést okozva bántalmazta feleségét.

Meg akarta ölni a volt élettársát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még előkészületi szakaszban akadályoztak meg egy ormosbányai nőt abban, hogy a volt élettársát megölje.

Egy órán belül rendőrkézen a rablók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök egy órán belül elfogták azt a két fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint erőszakkal vették el egy utcán sétáló idős férfi pénzét.

A miskolci rendőrök elfogták a lyukóvölgyi útonállókat

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fivérek a megalapozott gyanú szerint három hét alatt négy személyt raboltak ki, továbbá három másik fiatalembertől is megkísérelték elvenni az értékeiket.

90/35

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

90. születésnapján köszöntötte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője dr. Mecser Tamás r. ezredes és Kiss Attila r. vezérőrnagy Kása András nyugalmazott r. alezredes kollégánkat.

Első alkalommal adták át a Tündik Csaba Díjat

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője díjat alapított, az egykor tragikus hirtelenséggel elhunyt bűnügyi osztályvezető, az emberként és rendőrként is kimagasló kvalitású kolléga, Tündik Csaba r. alezredes emlékének őrzésére.

Bántalmazta a villamosvezető nőt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki Miskolcon ittasan akart utazni a villamoson, majd bántalmazta a sofőrt, aki le akarta szállítani járatáról.