A budapesti rendőrök a 28-as villamosvonalat ellenőrizték

A járőrök a közlekedési szabályok betartását is figyelték, miközben a BRFK és a BKK együttműködésének keretében a 28-as villamosvonalat ellenőrizték.
A járőrök a közlekedési szabályok betartását is figyelték, miközben a BRFK és a BKK együttműködésének keretében a 28-as villamosvonalat ellenőrizték.
A BRFK és a társszervek kedden 36 menekültet fogadtak a fővárosban.
Az óbudai rendőrök befejezték a nyomozást az NVSZ által lebuktatott mentős ügyében.
A TEK azonosította és elfogta a férfit, aki korábban megpróbált bejutni a Dohány utcai zsinagógába.
Villamos ütött el egy gyalogost a Kőrösi Csoma Sándor út és a Harmat utca kereszteződésében.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki fegyverrel rabolt ki két dohányboltot és egy ékszerüzletet még 2017-ben.
Nem tett vallomást az a három fiatal férfi, akiket azután fogtak el a rendőrök, hogy egy futár autójával léptek meg egy VII. kerületi pizzéria elől.
A BRFK és a társszervek hétfőn 22 menekültet fogadtak a fővárosban.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a IX. kerületben.
Az elkövetők után indított hajtóvadászat eredményeként a fővárosi rendőrök négy gyanúsítottat 48 órán belül elfogtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón számolt be a nyomozásról.