Összehangolt bűnügyi és rendészeti ellenőrzések Budapest Belvárosában
A BRFK civil és egyenruhás rendőrei közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot tartanak az Erzsébet téren, a Deák téren, valamint ezek vonzáskörzetében.
A BRFK civil és egyenruhás rendőrei közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot tartanak az Erzsébet téren, a Deák téren, valamint ezek vonzáskörzetében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a főváros egész területén ellenőrzést tartott.
Az angyalföldi nyomozók garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki azt a két férfit, akik autóvezetés közben lőfegyverrel fenyegettek több másik járművezetőt.
A 39 éves férfi a gyanú szerint egy év alatt 18 autóból lopott Budapest több kerületében is.
A motortérbe szorult egy macska, a körzeti megbízottaknak köszönheti, hogy megmenekült.
A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint különös kegyetlenséggel ölte meg rokonát a XVIII. kerületben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ötödik alkalommal szervezte meg nyári táborát, amelyet dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya nyitott meg.
A XX. és XXIII. kerületi rendőrök őrizetbe vették a betörőt.
A békásmegyeri rendőrök befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik egy tárolóból horgászfelszereléseket loptak.
Befejezték a nyomozók annak a két férfinek az ügyét, akik rövid időn belül főváros szerte öt lakásba is betörtek.