Megtalálták a rendőrök az eltűnt férfi holttestét
A rendőrség közigazgatási eljárást indított.
A rendőrség közigazgatási eljárást indított.
Lakossági fogadóóra lesz a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon 2016. június 6-án (hétfőn).
A rendőrség őrizetbe vett egy 40 éves férfit, aki a gyanú szerint több mint 90 tő kendernövényt termesztett egy szegedi ingatlanban. Három társa ellen kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A rendőrség vádemelést javasol egy 28 éves férfival szemben, aki méhészeti eszközöket és permetszereket tulajdonított el egy hódmezővásárhelyi ingatlanból.
Véget ért a műszaki mentés, a forgalom zavartalan Szegeden, a Híd és Kelemen utca kereszteződésében.
A balesethelyszínelés még tart, de rendőri irányítás mellett megindult a forgalom.
A Híd utca és a Kelemen utca kereszteződését kerüljék el, a szegedi belvárosban nagy a torlódás.
A rendőrök a kórházban látogatták meg a vízből kimenekített iraki családot.
A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 06010/4897/2016 bűnügyi számon nyomoz rongálás vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A rendőrség vádemelést javasol egy 61 éves helybeli férfival szemben, aki a gyanú szerint egy italboltba tört be Szegeden.