Bűnügyi őrizetben az ercsi portyázó

A gárdonyi rendőrök előterjesztést tettek a 38 éves férfi letartóztatásának indítványozására.
A gárdonyi rendőrök előterjesztést tettek a 38 éves férfi letartóztatásának indítványozására.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében csaptak le az illegális szert árusító székesfehérvári párosra.
Súlyosan megsérült a személygépjármű vezetője és utasa a 2021 októberében, Polgárdi közelében történt balesetben. A rendőrség a napokban fejezte be az ügy vizsgálatát.
A székesfehérvári nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy mohai lakossal szemben folytattak termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt.
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök az 55 éves elkövetőt.
Az életveszélyes sérülést okozó 23 éves elkövetőt néhány órán belül elfogták a székesfehérvári rendőrök.
Megtalálták a főváros IX. kerületéből eltűnt 32 éves férfit.
Pár napon belül másodszor akadt fent a rendőri ellenőrzésen a tehergépjármű és annak vezetője.
A rendőrségi szakember a láthatóság és a biztonságos közlekedés jelentőségére hívta fel a figyelmet Székesfehérváron.
Közlekedési baleset miatt lezárták a 62-es számú főutat Seregélyes külterületén.