Szemtanúk jelentkezését várjuk
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A vármegyei rendőrfőkapitány négy kapitányság vezetőjét nevezte ki.
A derecskei rendőrök elfogtak egy fiatalembert, aki a gyanú szerint több településen kocsikat tört fel, szerszámgépeket lopott, valamint járműveket is elkötött.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével ütöttek rajta egy komádi fiatalemberen.
Egy fiatal nő egy motorháztetőbe kapaszkodva akarta megállítani a párját, aki ennek ellenére elindult az autójával. A debreceni rendőrök büntetőeljárásban vizsgálják az eset pontos körülményeit.
Egy 41 éves férfi alkoholmámorban úszva járókelőket zaklatott egy debreceni lakótelepen.
A debreceni bűnügyesek befejezték a nyomozást egy férfival szemben, aki hamis iratokat használt, hogy autót béreljen.
A rendőrök a DELTA Program keretében fogtak el egy egyeki lakost, aki a gyanú szerint ismerősi körében terjesztett tiltott szereket.
Derecskei szülőknek tartottak érdekes előadást a hajdú-bihari rendőrök.
A rendőrök még aznap este elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint debreceni ingatlanokba surrant be.