Túlsúlyos járműszerelvények vezetőivel szemben intézkedtek a hajdú-bihari rendőrök

Az egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrökkel szemben.
Az egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrökkel szemben.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kell felelnie a 27 éves férfinak.
A balmazújvárosi egyenruhások egy debreceni állatotthon munkatársainak adták át a cicákat.
A gyanú szerint az 56 éves férfi hazakísérte idős áldozatát, közben pedig kilopta a zsebéből a pénztárcáját. A biharkeresztesi rendőrök közel hiánytalanul adták vissza az értékeit a sértettnek.
A biharkeresztesi egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki a férfival szemben.
A gyanúsítottaknak különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt kell felelniük. A hajdú-bihari rendőrök kezdeményezték, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte a két férfi letartóztatását.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A biharkeresztesi rendőrök 2021. április 26-án 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között két esetben, összesen nyolc határsértővel szemben intézkedtek.
A sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.