Legfrissebb híreink

Szövevényes ügyet derítettek fel

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kabai nyomozók nem mindennapi módon jutottak el egy zsarolóhoz. Kihallgatták a helyi férfit, beismerte tettét.

Menekült, de elkapták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 46 éves férfi kilométereken keresztül száguldott közúton és egy szántóföldön is, de a hajdúszoboszlói rendőrök elfogták. Mint kiderült, volt oka a menekülésre…

Pozitív értéket jelzett a droggyorsteszt

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőröknek egyből szemet szúrt egy férfi zavartsága. Mint kiderült, kábítószert fogyasztott, mielőtt volán mögé ült.

Súlyos balesetet okozott miután kábítószert fogyasztott

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök őrizetbe vettek egy 34 éves mikepércsi férfit, aki a járművezetéstől eltiltva, kábítószer hatása alatt frontálisan nekiütközött egy másik autónak. Mint kiderült, nemcsak fogyasztotta a tiltott szereket, hanem kereskedett is azokkal.

Szervezetten terjesztették a kábítószert

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást kilenc férfival szemben, akik bűnszövetségben árultak tiltott anyagokat.

Díler és fogyasztók rendőrkézen

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök a DELTA Program keretében ezúttal Hajdúszováton csaptak le egy férfire és két nőre.

Rablás miatt őrizetben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták a támadót, aki 4000 forintot vett el egy férfitől.

Hat perc alatt elfogtuk

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök hamar elfogták a késes rablót.

Határon átnyúló gyakorlat

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A határon átnyúló bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében közös gyakorlatot tartottak a magyar és a román rendőrök.