Rablás Debrecenben

A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A bodaszőlői férfi egy késsel a kezében őrjöngött a szomszédja udvarán. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A három fiatal lány közel 5 millió forintot vett el a sértettől. Vesztükre egy áruház biztonsági őrének hamar gyanússá váltak, miután több százezer forintért vásároltak.
Nem kezdte meg szabadságvesztését az a férfi, akit Debrecenben fogtak el a rendőrök.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az 58 éves férfinak lopás miatt kell felelnie. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A járőrök két körözött férfit fogtak el.
A 471-es számú főút felújításánál kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék nem dísz.
A 27 éves férfi ellen 5 elfogatóparancs volt érvényben.
Egy 83 éves nő vesztette életét a balesetben.