Nekiment, de elhajtott
A sofőr a teherautó rongálódásait próbálta meg helyrehozni, amikor elfogták a berettyóújfalui rendőrök.
A sofőr a teherautó rongálódásait próbálta meg helyrehozni, amikor elfogták a berettyóújfalui rendőrök.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a munkahelyi baleset körülményeit.
Az 51 éves férfit közveszély okozása bűntett elkövetésével gyanúsítják.
A rendezvény megyei döntőjén mutatták meg tehetségüket a résztvevők.
A 30 éves férfi egy hétvégi házba tört be. A balmazújvárosi rendőrök rövid időn belül elfogták.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a vizsgálatot azzal a 61 éves férfival szemben, akit állatkínzás bűntett elkövetésével gyanúsítanak.
Az ártándi rendőrök elfogták a bolgár férfit.
A hajdúböszörményi rendőrök visszaadták az áramfejlesztőt a tulajdonosának.
A Debreceni Rendőrkapitányság balesethelyszínelői nyerték meg a Hollókőn megrendezett versenyt.
A 25 éves férfi vezetői engedély nélkül, ittasan okozott balesetet egy olyan kisbusszal, amit a tulajdonos tudta nélkül vitt el. A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.