Lopás és kifosztás
A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették azt a három helyi férfit, akik több bűncselekményt követtek el Debrecenben.
A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették azt a három helyi férfit, akik több bűncselekményt követtek el Debrecenben.
Egy kerékpáros vesztette életét egy Hajdúdorogon történt halálos közlekedési balesetben. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték a nyomozást.
A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal az öt férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal, valamint kábítószerrel kereskedtek.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, 14 gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeleteseinek összehangolt munkájának eredményeként Debrecen-Józsán megtalálták az Audit vezető férfit.
A debreceni rendőrök elfogtak két körözött férfit.
A közúti kontroll elsősorban az ittas járművezetők kiszűrésére irányult.
A polgári férfi egy veszekedésnek akart véget vetni. A hajdú-bihari rendőrök életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást.
A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a hajdúszováti férfival szemben.
A rendőrök az ittas vezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében ittasság-ellenőrzést végeztek.