Elaludt a volán mögött, három utasa meghalt
A bíróság elrendelte annak a 35 éves román férfinek az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a 42-es számú főúton halálos kimenetelű balesetet okozott.
A bíróság elrendelte annak a 35 éves román férfinek az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a 42-es számú főúton halálos kimenetelű balesetet okozott.
A magyar rendőrök egy a német hatóságok által körözött motort foglaltak le a Hajdú-Bihar megyei határátkelőn.
A Biharkeresztes közelében történt balesetben hárman a helyszínen életüket vesztették, hatan megsérültek.
Egy kisbusz hátulról nekiütközött egy kamionnak Biharkeresztes közelében. A kisbuszban utazók közül hárman a helyszínen életüket vesztették.
A forgalom zavartalanul halad Mikepércs belterületén.
A rendőrök a tehergépjárműveket mindkét irányból Hosszúpályi felé terelik.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bódító hatású anyagot árult Debrecenben.
A helyi rendőrökkel közösen román rendőrök teljesítenek szolgálatot az üdülővárosban. Jelenlétükkel, tanácsaikkal igyekeznek segíteni az idelátogató honfitársaiknak.
Két személygépkocsi ütközött össze Nyíradony és Hajdúsámson között.
Teljes útlezárás van Nyíradony és Hajdúsámson között.