Rajtaütés Debrecenben – képekkel
Két díler egy debreceni óvoda mellett is árulta a kábítószert. A rendőrök az akció során a kábítószer-kereskedőket és négy fogyasztót fogtak el.
Két díler egy debreceni óvoda mellett is árulta a kábítószert. A rendőrök az akció során a kábítószer-kereskedőket és négy fogyasztót fogtak el.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a két helyi lakost.
A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelést javasolnak a fiatalember ellen.
Vonat gázolta el a férfit.
A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.
A debreceni rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A biharkeresztesi határrendészek elfogták az 56 éves férfit.
A hajdúnánási rendőrök orvhalászat vétség és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást két polgári férfival szemben.
Immár X. alkalommal derült ki Hajdúszoboszlón, hogy ki az ország legerősebb rendőre.
A debreceni rendőrök 2 és fél órán belül elfogták a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy kerékpárt lopott el. A sértettnek a nyomozók visszaadták járművét.