VIII. Országos Tisza-tó körüli futóbajnokság

Az időjárási körülmények nem kedveztek a versenyzőknek, de ez sem szegte kedvüket és kitartásukat. Hol szakadó esőben, hol a párás hőségben futották végig az etapokat.
Az időjárási körülmények nem kedveztek a versenyzőknek, de ez sem szegte kedvüket és kitartásukat. Hol szakadó esőben, hol a párás hőségben futották végig az etapokat.
A jászsági rendőrök többrendbeli lopás miatt kezdeményezték letartóztatásának indítványozását egy 28 éves nőnek és 22 éves társának, akik többek között a jászapáti templomból is loptak.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök az elmúlt héten 13 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik túllépték a megengedett sebességet.
A szolnoki rendőrök arra gondoltak, hogy csak kötelező tartozékok vannak a megállított jármű csomagterében, azonban abban több darab lopott e-rollert találtak. Egy „hétköznapi” közúti ellenőrzésnek indult az igazoltatás, végül egy közel 10 millió forintos lopás felderítése lett a vége az intézkedésnek.
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető egy kerékpárt vett el erőszakkal egy idős férfitől Jászfényszarun.
A karcagi rendőrök rablás miatt őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki miután elvette áldozata okmányait, készpénzét és telefonját, lekapta a sértett mindkét lábáról annak lábbelijét és elszaladt.
A megalapozott gyanú szerint egy 44 éves férfi az elmúlt egy évben új pszichoaktív anyaggal kereskedett Jászjákóhalmán.
A mezőtúri nyomozók őrizetbe vettek egy 24 éves helyi férfit, aki szidalmazott és fenyegetett egy szolgálaton kívüli rendőrt.
A rendőrök egy tiszaföldvári férfit 7 rendbeli lopás miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.