A közút nem versenypálya
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság egész évben kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartások és az illegális gyorsulási versenyek kiszűrésére, megakadályozására.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság egész évben kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartások és az illegális gyorsulási versenyek kiszűrésére, megakadályozására.
A vármegyei rendőrök négy, személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek, valamint 14 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.
Egy zagyvarékasi férfi halmozta a jogsértéseket, most őrizetben gondolkodhat tetteiről.
A szolnoki nyomozók egy lopás helyszínén kábítószergyanús növényre utaló szagra lettek figyelmesek. A helyiségben több tő cserepes kendert, valamint szárított növényi származékot találtak.
Két békés jászárokszállási lakost rabolt ki egy férfi. A jászsági nyomozók őrizetbe vették az agresszív fiatalt.
Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.
Ezúttal Tiszaburán csaptak le a rendőrök új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.
Gyanúsítottként hallgatták ki a házaspárt, akik őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.
Tiszaföldváron követte el a bűncselekményeket az az alkalmi munkákból élő férfi, aki időseket károsított meg. Ezúttal egy fiatal sofőr autójából lopta el a húsáruk ellenértékét. Beismerő vallomást tett, de titkolja hol a pénz.
A rendőrök néhány órán belül valamennyi elkövetőt azonosították. Minden ellopott kerékpár meglett.
A jászsági rendőrök három helyi lakost gyanúsítanak azzal, hogy új pszichoaktív anyagnak minősülő szerrel kereskedtek Jászladányon, ráadásul ezt bűnszövetségben, szervezetten, előre megállapodva követték el.