Rendőrkézen a karancsvölgyi betörők
Elfogták azt a négy elkövetőt, akik 2013 év október és novemberében, valamint 2014 év januárjában kerítésen átmászva jutottak be ingatlanokba Karancslapujtőn és Karancsalján.
Elfogták azt a négy elkövetőt, akik 2013 év október és novemberében, valamint 2014 év januárjában kerítésen átmászva jutottak be ingatlanokba Karancslapujtőn és Karancsalján.
A megyei rendőr-főkapitányság elmúlt évi munkáját Dr. Nagy László r . ezredes megyei rendőrfőkapitány 2014. február 18-án a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében értékelte.
A közlekedés ismét zavartalan a főúton.
Közúti közlekedési baleset történt a 21-es számú főúton, a forgalmat a rendőrök irányítják.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon az idén is megrendezték a már hagyományossá vált véradó napot.
Több köbméter szemetet rakott le a 26 éves őrhalmi férfi, aki ellen folytatott nyomozást a hatóság bíróság elé állítás javaslatával zárta le.
Forgalomkorlátozás az ónos eső miatt a megye területén.
Elérte megyénket is az ónos eső. A csúszóssá vált úttesten óvatosan vezessenek!
Vasvillával, derékszíjjal támadott egymásra két közmunkás férfi.
A Szécsényi Rendőrkapitányság két héten belül zárta le a nyomozást, melynek iratait bíróság elé állítás javaslatával küldte meg az ügyészségnek.