Legfrissebb híreink

Lassabban az új évben is!

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Aki még nem tette meg újévi fogadalmát attól csak egy ígéretet kérünk, 2024 minden napján tartsa be a közlekedési szabályokat!

Rács mögött egy kállói fiú

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint egymillió forint értékben lopott el szerszámgépeket Kálló belterületén egy fiatalkorú. A pásztói rendőrök őrizetbe vették.

Tettetett jószándék

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 19 éves férfi segítséget színlelt, majd kifosztotta idős áldozatát.

Pénzzé tett zsákmány

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók őrizetbe vették azt a 42 éves férfit, aki Karancskesziben követett el több vagyon elleni bűncselekményt.

Fokozott ellenőrzés Kállón

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a település közigazgatási területére 2024. január 10-én 8 órától 2024. március 10-én 8 óráig.

Hiába szerelte le a rendszámot

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök három nap alatt megtaláltak egy ellopott utánfutót, és elfogták a bűncselekmény három elkövetőjét.

Bűnügyi őrizet lett a vége

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elfogott 34 éves férfi Mátraverebély belterületén követett el lopásokat.

Inni kért, majd rabolt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi azzal az indokkal jutott be a sértett lakásába, hogy szomjas, azonban nem ez volt a valódi szándéka.

Szilveszteri buli helyett lopni ment

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozást folytat egy 17 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint Kállón több lopást is elkövetett.

Balesetet okozott, azonban elhajtott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük, ha látták az Érsekvadkert és Ipolyszög közötti útszakaszon történt balesetet, jelentkezzenek a rendőrségen.