Ha látta, jelentkezzen!
A Pest vármegyei közlekedésrendészek kérnek segítséget egy halálos kimenetelű balesettel összefüggésben.
A Pest vármegyei közlekedésrendészek kérnek segítséget egy halálos kimenetelű balesettel összefüggésben.
Először autója csomagtartójába tuszkolta feleségét egy 50 éves férfi, majd egy közeli lakatlan területre vitte. Késsel megfenyegette, megerőszakolta. Negyvenhat kilométerrel távolabb bilincselték meg a Pest vármegyei nyomozók.
Az érdi rendőröknél veheti át kerékpárját.
Apró talpak koptatták a Gödöllői Rendőrkapitányságot 2023. július 14-én délelőtt.
A dunakeszi nyomozók kérnek segítséget azonosításához.
Hét külföldinek akart segítséget nyújtani az államhatár tiltott átlépésében az a 36 éves moldáv férfi, aki száguldás közben lesodródott kocsijával az autópályáról. A balesetben három férfi meghalt, a menekülni próbáló embercsempészt a rendőrök elfogták, most vádemelési javaslattal befejezték ügyét.
Két embert keresnek.
A Pest vármegyei közlekedési vizsgálók befejezték egy 2020-ban okozott halálos baleset ügyét. A gyanú szerint egy személygépkocsi ittas sofőrje elütött egy előtte haladó kerékpárost, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.
Egy fóti dohányboltból lopott a férfi. Ha tudja ki ő, jelentkezzen!
Az érdi rendőrök befejezték annak a 78 éves férfinak az ügyét, aki egy töltőállomás akkori ügyvezetőjeként a gyanú szerint felelőse volt egy munkahelyi balesetnek - egy ember meghalt, egy másik súlyos mérgezést szenvedett el.