Kicsivel több, mint két tucat

Befejezték az eljárást a szekszárdi nyomozók annak a Csongrád-Csanád vármegyei nőnek az ügyében, aki 26 gyanútlan vásárlót csapott be.
Befejezték az eljárást a szekszárdi nyomozók annak a Csongrád-Csanád vármegyei nőnek az ügyében, aki 26 gyanútlan vásárlót csapott be.
Samu Antal r. százados és Szabó- Lukács Zoltán r. zászlós érdemelte ki a kitüntető címet.
Pont került egy hosszú ügy végére.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság három munkatársa vehetett át jutalmat Budapesten nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából.
Tudta, hogy nem teheti, mégis volán mögé ült.
Közúti ellenőrzés lett a vesztük.
Bántalmazta, majd elásta testvérét egy helyi férfi.
Feltehetően egy 43 éves helyi férfi holttestét találták meg. A helyszínelés jelenleg is folyamatban van.
S. János Dávid a hétvégén egy korábbi, vélt vagy valós sérelmet követően ütött meg egy 12 éves fiút egy szekszárdi játszótéren, barátjának pedig összetörte a kerékpárját.
A szekszárdi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 26 éves dunaszentgyörgyi férfit, aki Szekszárdon több gépkocsit tört fel, és azokból nagy értékű használati tárgyakat lopott el a napokban.