Tanulók és tanáraik is védekeznek
Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben.
Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben.
Lezárult a nyomozás a 2010-2011. között elkövetett értékszállítók elleni rablások ügyében.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa versenyét 2013. június 2-án, amelyre ez idáig több mint 20 ország közel 80 csapata adta le nevezését.
Taktikai eljárások és csapatszolgálati szituációs gyakorlatok is szerepeltek a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztálya, valamint az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának 2013. május 27-31. közötti szinten tartó- és továbbképzésén.
Elismeréseket adott át az országos rendőrfőkapitány.
Közlemény
Szakszerűtlen és aránytalan volt a könnygáz alkalmazása a 2013. május 26-ai DVSC – TEVA-FTC bajnoki labdarúgó mérkőzést követő rendőri intézkedés során – állapította meg az országos rendőrfőkapitány.
A 2013. május 31. és június 2. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Magyarországon történő átutazás a nyári idegenforgalmi szezonban
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője 2013. május 27-én 0 órától - a szükséges ideig, de legkésőbb - 2013. július 31-én 24 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Magyarország teljes területére.