Forgalomtorlódás az M7-es autópályán
Lépésben haladnak a járművek.
Lépésben haladnak a járművek.
Öt román megyében a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem közlekedhetnek.
A 2015. augusztus 14. és 2015. augusztus 16. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
További hat rendőrrel erősítette meg a magyar hatóság a Nyugat-Európába tartó vonatok ellenőrzését. A magyar-osztrák-német közös vasúti járőrszolgálat indulása óta közel 2 400 illegális határátlépő elfogását eredményezte.
Az augusztus 20-i állami ünnepséggel kapcsolatban elrendelt hajózási korlátozásokról.
Debrecenben és Szegeden.
Ismét zavartalan a haladás.
Lépésben haladnak a járművek.
A végzős hallgatók átfogó vezetési és szakmai ismereteket felölelő képzést és gyakorlati felkészítést követően kezdhetik meg szolgálatukat első tiszti beosztásukban.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - szabadlábon hagyásuk mellett - egy 30 éves budapesti, valamint egy 31 éves debreceni férfi ellen.