Kiszabadítottuk

A Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Türjén menekítette ki azt a 12 éves kislányt, akit anyja tartott fogva és terrorizált.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Türjén menekítette ki azt a 12 éves kislányt, akit anyja tartott fogva és terrorizált.
Külföldről rendelt alapanyagokból lakásának konyhájában kotyvasztotta a kábítószert egy soproni férfi. Volt olyan összetevő, amelyikből mindössze 20 mikrogrammnyi már halálos dózisú.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) győri osztálya, valamint a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala elvágta a balkáni drogkartell hazánkig érő szálát, kattant a bilincs a maffia pénzmosóin is. A bűnszervezet valamennyi tagját azonosították és elfogták, egy kivétellel: Nikolic Andrija – aki mára Európa egyik legkeresettebb bűnözője lett – még szökésben van.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ezúttal 14 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást. A bizonyítékok alapján a bűnszervezet több mint 500 millió forinttal károsította meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK).
Két szegedi és egy budapesti férfit fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gyermekvédelmi szakemberei. A gyanú gyermekpornográfia és zsarolás.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is befejezte azt a nyomozást, ami költségvetési csalás miatt indult olyan orvosokkal és cégvezetőkkel szemben, akik valótlan adatokat felhasználva megkárosították a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK). Most egy szegedi doktornővel, valamint két szegedi cég két-két ügyvezetőjével szemben javasolnak vádemelést a nyomozók.
Idős német férfit vert át egy 31 éves Baranya vármegyei nő, akit hátulról férje irányított, míg sógora fektette be a kicsalt pénz egy részét. A nőnek Németországban, míg a két férfinak itthon kellett felelnie tettéért.
A Készenléti Rendőrség a BBA Plusz 2.2.1-24-2024-00003 azonosító számú, „Rendőri összekötő tiszt kihelyezése Törökországba bűnügyi adat-, információcsere céljából” elnevezésű projektjét a Belügyi Alapok Belső Biztonsági Alap Plusz keretében valósítja meg, amelyhez az Európai Unió 372,61 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.
A projekt megvalósulásának helyszíne Törökország, ahol a Készenléti Rendőrség – mint a projekt kedvezményezettje – 2024. január 01. és 2028. december 31. között rendőri összekötő tisztviselői pozíciót létesít. A beosztást a projekt 5 éves időtartama alatt 1-1 fő összekötőtiszt egymást váltva – összesen 2 fő – tölti be.
A projekt részletei vonatkozásában a kedvezményezett sajtónyilvános nyitórendezvényt tartott 2025. március 06-án. A rendezvény keretében bemutatásra kerültek a projekt pénzügyi és projekttechnikai részletei, továbbá az összekötőtiszt beszámolt a szakmai részletekről és eddigi eredményekről.
A cipős ügyként elhíresült költségvetési csalás nyomozása során jutottak el a hajdú-bihari nyomozók ahhoz a 20 ortopéd orvoshoz, akik végtag-amputáción átesett betegeket irányítottak egy protéziseket gyártó békéscsabai céghez, majd ezért pénzt kaptak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KR NNI KBEH) ezúttal Fejér vármegyében fogott el két férfit.